Történelmi érdekességek, amiket biztos nem tudtál

A történelem során nagyon sok esemény történt egyszerre vagy kis időkülönbséggel a világban. Sőt sok történelmi személy élt ugyanabban a városban, ugyanabban az időben. Ezekből szemezgettünk.

1. A világ legöregebb fája kb. 1000 éves volt, mikor a legutolsó mamut kihalt.

A Bristlecone fenyők a legöregebb fák a világon. A Fehér-hegységben élő fenyők közül a legidősebb 4000 évet élt, ám a kutatók nemrég találtak egy 5000 éveset is, szóval meglehet, hogy a legidősebb fenyő alatt még vígan sétálgattak a mamutok. 

2. Hasfelmetsző Jack megnézhette volna az Eiffel-tornyot is

A Nintendot, egy japán játékvállalat 1889. szeptember 23-án kezdte el gyártani, eközben elkezdték építeni Franciaország szimbolikus tornyát, az Eiffel-toronyot Párizsban. Ha kedve szottyant volna a közeli Londonból anglia egyik leghírhedtebb bűnözőjének Hasfelmetsző Jacknek, simán átugorhatott volna lecsekkolni a munkálatokat. 

3. Az első kerékpár után megjelent az első gőzmozdony.

Úgy tűnik, hogy a kerékpár időtlen idők óta jelen van az életünkben, pedig valójában nagyon fiatal jármű: az első gőzmozdony 1797-ben került bemutatásra, míg a kerékpár első prototípusát 21 évvel később, 1818-ban szabadalmaztatták.

4. A Coca-Cola márka csak 31 évvel fiatalabb, mint Olaszország.

Az Olasz Királyság 1861-ben jelent meg a világ térképén, 31 évvel később, 1892-ben pedig megjelent az első Coca-Cola üdítőital.

5. Hitler, Joseph Stalin, Leon Trotsky, Franz Joseph és Freud ugyanabban a városban élt 1913-ban.

Kevesen tudják, hogy ezek a híres emberek ugyanabban a városban éltek, és nem olyan messze egymástól. Trockij és Hitler rendszeres vendég volt a Cafe Centralban, míg egy pár lépésre volt Freud kedvenc helye, a Cafe Landtmann. 

6. Charlie Chaplin meghalt, a Apple létrejött.

Charlie Chaplin 1977-ben halt meg – ugyanabban az évben az Apple cég megalakult.

7. A Wright fivérek megalkották az első repülőt, 66 évvel korábban, mint, ahogy az első ember rálépett a Holdra.

A Wright fivérek megalkották az első kísérleti repülőt 1903-ban, 1969-ben az első ember rálépett a Hold felszínére. És ez még csak 66 éve történt!

8. Az első fax után 10 évvel jelent meg az első telefon előtt.

1865-ben készítették el az első fax-ot, tíz évvel később pedig, 1875-ben Thomas Watson és Alexander Bell feltalálta a telefont.