A nehezebb időkben derül ki igazán, hol becsülik meg a munkavállalót. Szerencsére vannak jó példák szép számmal!
A koronavírus következtében világszerte új helyzetekkel szembesült az emberiség: a frontvonalban dolgozókért aggódunk és végre elismerjük őket, miközben irodáházak tömegei pedig kiürültek és hazaköltöztek a bennük dolgozók. Munkahelyek és iparágak alakulnak át, és miközben a változás folyamatos, a tennivalók sokakra ugyanúgy várnak, mint idáig.Néhány cégnél felismerték, hogy még ebben a felfordult új ritmusban is tehetünk azért, hogy optimistán, jókedvben teljenek a napok. Nem könnyű a karantén, főleg ha gyerekeket is nevelünk, vagy idős, beteg rokont ápolunk. Szerencsére rengetegen belátták, hogy az új helyzet új hozzáállást követel. Ezeknél a cégeknél úgy döntöttek, hogy anyagilag és mentálisan is támogatják a náluk dolgozókat!
Jelen cikkünkben az irodai dolgozókat érintő juttatásokat és jó példákat mutatjuk be. A folytatásban a gyártó cégek és más iparágak lehetőségei következnek majd!
Virtuális iroda – kicsit másképp
Az amerikai Innovid hirdetési vállalat felsővezetői például olyan meetingeket tartanak, ahol örömmel látják a gyerekeket és a háziállatokat is – valószínűleg belátták, hogy a kiskorúak és a házikedvencek feltűnése amúgy is elkerülhetetlen a jelenlegi helyzetben. A Goodway Group ügynökségnél péntek délutáni mini-gyereknapot tartanak a szülőkkel „dolgozó” gyerekeknek, bűvésszel, zenével és sok-sok nevetéssel. A New York Times hirdetésekkel foglalkozó osztályán kisállatbemutatót tartottak egymásnak a munkatársak, ahol mindenki felvonultathatta saját kis kedvencét.
A Vox Media ügyvezetője, Jim Bankoff mesét olvas a dolgozók gyerekeinek, míg a Jellyfish marketingcég felajánlotta munkatársainak az IT részleg segítségét minden online tanulással kapcsolatos kérdésben. Az otthonról tanulás nehézségeit több vállalat igyekszik enyhíteni: van ahol eszközöket adnak kölcsön, máshol mobilnet vagy internet-előfizetéssel támogatják a munkát és a tanulást.
Az egészség a legfontosabb
A mozgás pedig fél egészség! A Cubeiq IT-cég heti két alkalommal tart HIIT, azaz magas intenzitású intervallum tréninget dolgozóinak: a videós edzésekre bármelyik munkavállaló ingyenesen becsekkolhat. A PubMatic alkalmazásfejlesztő munkatársai munkaidejükben vehetnek részt edzéseken, de arra is volt náluk példa, hogy a vezetőjük befoglalt a naptárban minden napra egy „séta-órát”.
Más tech-cégek ingyenesen hozzáférhetővé tették dolgozóik számára online edzők, dietetikusok, pszichológusok és coach-ok tanácsadását: a szolgáltatásokat bármely dolgozó igénybe veheti, ha szükségét érzi a támogatásnak.
Kávészünet a karantén idején is
Sokaknak hiányoznak a közös kávézások a kollégákkal: több vállalat, például a Merkle is tart virtuális kávészüneteket. Az sem ritka a legmenőbb cégeknél, hogy az irodai ingyenkávét megidézve kávészállítmányokat küldenek a dolgozóknak, és arra is láttunk példát, hogy a közös ebédeket térítésmentes házhozszállítással oldják meg a nagyobb vállalatok.
Álomiroda otthon
Ami az irodaházban fel sem tűnik, annyira természetes, az otthon bizony hiányozhat: lehet, hogy egy kényelmesebb szék vagy egy jobb egér kellene a munkához. Több multinacionális cégnél a főbb munkaeszközök beszerzése magától értetődő, beleértve a bútorokat is. Van ahol még ennél is továbbmentek: az Infutor IT-cég minden amerikai dolgozója 100 dollár értékű Amazon ajándékutalványt kapott az otthoni iroda berendezéséhez. A Facebook pedig 1000 dollár bónuszt adott minden dolgozójának: ahogy írták, ezt azért kapta mindenki, hogy támogassák őket az újszerű mindennapokban.
Nem elérhetetlen, távoli álom
A fenti juttatások közül néhány itthon sem távoli álom: a Mártogatós catering cég például több nagy multi munkatársainak szállít egészséges ételeket az őket foglalkoztató vállalat jóvoltából. Mártogatós krémeket, zöldségeket és frissen sült péksüteményeket csomagolnak a dolgozóknak.
A Netpincér dolgozói is kaptak extra meglepetést: ők Netpincér kuponokat kaptak a cégtől, amit olyan étel házhozszállításra válthattak be, amilyet éppen megkívántak. Az étel házhozszállítás az egyik legnépszerűbb extra juttatás: tudunk olyan ügynökségről, ahol kistermelői zöldségdobozt kapnak minden héten a dolgozók. Így ők friss és egészséges étel-alapanyaghoz, a kistermelők pedig vásárlóhoz jutnak.