Segway használói

Az Egyesült Államokban egyre népszerűbb közlekedési eszköz a Segway a:

– rendőröknek – hogy gyorsan üldözőbe tudják venni a rablókat,

– katonaságnál – a hatékonyság fokozásáért,

– postásoknak – akiknek óriási távolságokat kell nap, mint nap bejárniuk nagy csomagokat szállítva;

de találkozhatunk vele bárhol, amint

– anyuka kisbabáját tolja Segway-en,

– tengerben búvárkodáshoz is kifejlesztettek egy speciális tengeralatti változatot.

Leginkább azonban a turizmusban terjedt el, mind az USA-ban, mind Európában. Nagy távolságokat, sok látnivalót lehet aránylag gyorsan felkeresni, sok élménnyel gazdagítva a túrákat.

Segway történelem

A Segway kétségtelenül a 21. század mobilitásának legérdekesebb technológiai vívmánya, melynek megálmodója Dean Kamen New Hampshire-ből, USA-ból.

Már a múlt század közepén már számos terv, rajz, próbálgatás volt e téren, amit a fényképek élethűen bizonyítanak. Gondoljunk csak a Pityke őrmester mesére, ahol főszereplőnk e csodás járgánnyal üldözte áldozatait. A kétkerekű, elektromos jármű fejlesztése a ’90-es évek második felében kezdődött el az Egyesült Államokban, hiszen korábban még nem készült olyan közlekedési eszköz, amely két egymás mellett elhelyezett keréken is képes stabilan és önállóan haladni. Mindezt ráadásul úgy, hogy a haladáshoz nem szükséges semmilyen külön kart vagy markolatot, pedált használni, az ember a testének súlypont áthelyezésével tud vele haladni.

A kétségtelenül forradalminak számító technológiával készülő eszköz fejlesztésének is nagy visszhangja volt, ezért a sajtó és az emberek részéről nagy várakozás előzte meg bemutatását, végül 2001. december 3-án New Yorkban ismertették meg a nagyérdeművel.