Sokszor kitértem már rá, hogy mennyire károsnak érzem a sztereotipizálást. Most friss élményeim alapján a következmények közül azt emelném ki, hogy a fiatal generációra aggatott negatív jelzők milyen hatásokat váltanak ki tapasztaltabb munkatársaikból, és így milyen további negatív következményekhez vezetnek.

Sokszor kitértem már rá, hogy mennyire károsnak érzem a sztereotipizálást. Most friss élményeim alapján a következmények közül azt emelném ki, hogy a fiatal generációra aggatott negatív jelzők milyen hatásokat váltanak ki tapasztaltabb munkatársaikból, és így milyen további negatív következményekhez vezetnek.
Az elmúlt időszakban többször is szembesültem azzal, hogy a stabil, hosszabb ideje egy munkahelyen dolgozó szakemberek, ferde szemmel néznek az újonnan belépő fiatalokra. Többen nem is rejtik véka alá, hogy nem szívesen fektetnek energiát új társaik mentorálásába, még azt számításba véve sem, hogy ez leginkább az ő érdekük volna, hisz így csökkenhetne a terhelés rajtuk. Úgy gondolják, hogy a tény, hogy a munkahelyükön eltöltött évek alatt több ígéretes titán is –a szemükben, vagy valóban- rövid idő után távozott, bizonyíték arra, hogy a fiatalokba általában véve nem érdemes túl sok munkát fektetni, hisz úgyis lelépnek.
Gyakorlatilag követelik, hogy a kezdők helyett tapasztalt, lojális (ezzel kapcsolatos véleményemet lásd a „Gondolatok a lojalitásról” című cikkemben) munkatársak legyenek felvéve. Mintha a több tapasztalat garancia lenne a hosszabb távú maradásra.
Jelenleg a munkaerőpiac számos területén komoly harc folyik a lelkes, tanulni akaró munkavállalókért. Egy ilyen helyzetben elutasítani azokat, akik csillogó szemmel, bár kevesebb tapasztalattal belépnek az ajtón, olyan luxus, amit nem engedhet meg magának egy olyan cég sem, amely hosszabb távon fenntartható jövőre vágyik.
És vajon melyik volt korábban: a tyúk, vagy a tojás? Vajon a fiatalok ettől a bizalmatlan kezelésmódtól válnak sok esetben csalódottá, és valósítják be a velük kapcsolatos jóslatot, vagy természetüknél fogva képtelenek hosszabb távon megmaradni egy munkahelyen? Vajon tényleg az a normális, ha egy új kolléga nem kap a személyére dedikált munkaeszközöket, hisz még ki kell derülnie, hogy meddig marad, mielőtt pénzt fektetnének a gördülékeny munkavégzésébe?
Legalább ezen érdemes volna mindenkinek elgondolkoznia, aki kétkedve fogadja a cégéhez érkező gyakornokokat, ifjú munkavállalókat.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a dolgok csak úgy történnek, és mások cselekedeteire nincsen hatásunk. A valóság az, hogy elég egy jól (vagy rosszul) irányzott mondat, hogy egy másik ember teljes szemléletmódját megváltoztassa. Minden nap hat ránk a környezetünk, és mi is hatunk rá. Ez felelősség, és egyben egy olyan lehetőség, amivel jó lenne élni, nem visszaélni.
Engem inspirál, ha valakit segíteni tudok a fejlődésben. Nyilván kényelmesebb lenne kizárólag olyan szakemberekkel dolgozni, akik minden kérdésemre tudják a választ, de egy csapat működése nem szólhat az én kényelmemről, és valójában unalmas is lenne egy ponton, ha egyáltalán nem adhatnék át tudást. A tanítás, coaching és a mentorálás folyamata egyébként fejleszti a tapasztaltabb felet is. Segít, hogy időnként frissítsük tudásunkat, vagy újragondoljunk bizonyos paradigmákat.
Ha az utcán a lábunkra lép egy vöröshajú kisfiú, attól nem fogjuk azt gondolni, hogy minden vöröshajú kisfiú csak azért lépett ki az utcára, hogy a cipőnkre taposhasson. Miért gondoljuk mégis, hogy minden fiatal, idős, szőke, barna, kopasz, alacsony, magas stb. ember ugyanolyan, és ugyanúgy cselekszik?
Merjünk bizalmat adni, az igazán sikeres együttműködések alapja ugyanis a bizalom, és ha mi nem adjuk meg, akkor egy ilyen kapcsolat megszületésének lehetőségétől már a nulladik pillanatban megfosztjuk magunkat is.

És mi van, ha visszaélnek a kapott bizalommal? A bizalommal való visszaélésért az az ember felelős, aki megtette, nem a hasonmása, nem a kortársa, sőt még a családja sem, az az egy ember…